Intézménymutató:
Magyar Dolgozok Orszagos Szovetsege /MADOSZ/
2002. augusztus 7.
Vincze Gábor szegedi történész felvállalta azt, amitől hazai történészek még ódzkodnak: az erdélyi kisebbségi szervezetek szerepének elemzését. E témakörből nemrég jelent meg testes tanulmánykötete. Aradon a Polgári Együttműködési Mozgalom meghívottjaként a Magyar Népi Szövetségről tartott érdekfeszítő előadást. Az erdélyi magyar történészek amolyan tabuként kezelik a háború utáni magyarság politikai és érdekvédelmi szervezeteinek /Magyar Népi Szövetség/ elemzését. Ugyanígy nem jelent meg megbízható tanulmány a Magyar Párt, vagy az 1944 tavaszáig működő Magyar Népközösségről sem. Vincze kimondta: a MADOSZ a Kommunisták Romániai Pártjának közvetlen irányítása alatt állott, tpvábbá mivel hevesen tiltakozott a II. Bécsi Döntés ellen, Észak-Erdélyben meglehetősen népszerűtlen volt. Ezért kellett megváltoztatnia a nevét Magyar Népi Szövetségre. Az MNSZ pártként működő politikai alakulat volt. Szó volt a Marosvásárhelyi Kiáltványról és a Román Szociáldemokrata Párton belüli Országos Magyar Bizottságról, illetve az 1946-os választási kampány idevágó részleteiről, valamint azokról a történelmi eseményekről, amelyek az 1947-es tisztogatás után 1953-ban az immár pár éve teljes passzivitásra kényszerült MNSZ feloszlatásához vezetett. /Puskel Péter: Anyaországi történész a Magyar Népi Szövetségről. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 7./
2004. szeptember 1.
A Magyar Dolgozók Országos Szövetsége és az Új Baloldal Kolozs megyei szervezetei tanácskoztak aug. 30-án az őszi parlamenti választásokra való felkészülésről. A két szervezet azt szorgalmazza a megyei RMDSZ-nél, hogy a Kolozs megyei magyarság legalább 10 százalékának részvételével szervezzenek körzeti előválasztásokat, ahol megszavazzák az elektorokat. A megjelentek szenátusi listavezetőként Eckstein-Kovács Pétert, az RMDSZ államfőjelöltjét szeretnék, a képviselői lista vezetőjeként pedig Kónya-Hamar Sándort, az RMDSZ Kolozs megyei elnökét valószínűsítik. /Megyei előkészületek az őszi választásokra. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 1./
2006. június 2.
A Szabadság három májusi száma (12., 15., 16.) két, nemrég Bukarestben megjelent könyvet ismertetett dr. Petru Grozáról, amelyeknek célja az őt körülvevő „mítoszok” lebontása és rehabilitálása. Az ismertetésnek csak kb. ötöde foglalkozik Groza „hőskorával”, az ország sztalinista-posztsztalinista szakaszával, amikor (1945–52 közt) Groza felelős miniszterelnök volt, majd (1952–58 közt) az ország protokolláris államelnöke. Groza pártja, az 1933-ban alapított Ekésfront, még az utolsó polgári, 1938-as választásokon sem mert indulni, bár a Komintern-parancsra szerveződött „erősen baloldali” MADOSZ-szal (a Magyar Népi Szövetség elődjével) társult. A háború után Sztálin a szovjet hadsereg által „felszabadított” államokat bolsevizálni akarta, noha (az illegalitásból) ezen országokban csak jelentéktelen számú bolsevista élt. Ezért bizonyos fokozatosságot tartott szükségesnek. Előbb mindenütt egy ideiglenes kormányt hozott létre élén egy „baloldali” politikussal, ügyelve, hogy ezekben a kulcspozícióban lévő miniszterek kommunisták legyenek. E kormányok alatt erőltetett tagfelvétellel megerősítette a kommunista pártot, majd 1946-ban vagy 1947-ben jól megszervezett-meghamisított választásokat rendezett. Az ekkor alakult kormányokat már bolsevisták vezették: ők voltak többségben. Csehszlovákiában az 1945-ben alakult ideiglenes kormány elnöke még a jól ismert Benes Eduard volt (1935–38 közt már volt köztársasági elnök). Az első választások 1946-ban voltak, a kormányelnök a pártfőtitkár Gottwald lett, a többi már gyermekjáték. Lengyelországban az ideiglenes kormány elnöke a londoni emigráns kormány elnöke kellett hogy legyen, Mikolajczik-nek hívták. Az 1947-es „választás” után – a recept szerint – már kommunista többség „alakult ki”. Bulgáriában az ideiglenes kormány elnöke egy bizonyos Georgiev volt, de csak a választásig (1946) mikor is a miniszterelnök a híres-hírhedt Dimitrov lett, kommunista többséggel. Magyarországon 1945-ben megpróbált Sztálin – kommunista szempontból előkészítetlenül – választást rendezni. A Független Kisgazdapárt 55 %-ot kapott, a kormány elnöke 3 hónapig Toldy Zoltán volt, majd Nagy Ferenc, aki az 1947. augusztus 31-i „választás” után – mikor is kommunisták győztek – kiszökött Svájcba. 1949 májusában a biztonság kedvéért még egy választásra volt szükség, hogy a sztálini recept gördülékenyen működjön. Romániában 1944. augusztus 23. és 1945. március 6. közt még két „polgári” kormány volt hatalmon (Stanescu versus Radescu), ezután jött Groza Petre, ő olyan jól bevált, hogy az 1946-os, durván meghamisított választások után is miniszterelnök maradhatott, 1952-ig. Groza vállalta a báb szerepét, sőt – amikor már 1952-ben megunta őt a párt – vállalta a másik báb, a köztársasági elnök szerepét. Így minden, ami 1952-ig történt – nemzetközi jogi szempontból – Groza lelkiismeretét terheli. Néhány kommunista emlékirat-író beszámolt ezen időkről is. Gáll Ernő kivételével nem dicsérik, sőt Balogh Edgár keményen bírálta Grozát. Sokan ma is elfeledkeznek Groza hangzatos kijelentéseiről a Duna föderációról, a vámunióról, a határok légiesítéséről, de ezek csak a békeszerződés megkötéséig hangzottak el. /Nagy L. György: Vannak-e a kompromisszumnak erkölcsi határai? = Szabadság (Kolozsvár), jún. 2./ A Szabadság május 12–15–16. számaiban Groza Péterről megjelenő cikkeket olvasva írt a lapba Kiss Erzsébet 78 éves nyugdíjas tanítónő, felidézve találkozását Groza Péterrel. Táncversenyen voltak a magyarfenesi lányokkal Kolozsváron. Groza Péter miniszterelnök meglátta a színes leánycsoportot (kalotaszegi népviseletben), és elhatározta fényképet készít a lányokkal. Elbeszélgetett a lányokkal, közvetlen volt. /Kiss Erzsébet: Találkozásom Groza Péterrel. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 2./
2007. szeptember 17.
A Magyar Népi Szövetség (MNSZ) Brassóban alakul meg 1944 októberében, a Magyar Dolgozók Szövetsége (MADOSZ) kommunista szervezet alapjain. A MADOSZ 1944 októberében Brassóban tartott értekezletén született a döntés, hogy felveszik az MNSZ nevet. Itt ideiglenes végrehajtó bizottságot is választottak, amelynek vezetője Kurkó Gyárfás lett. 1944. október 22-én jelent meg Brassóban a Népi Egység, az MNSZ hivatalos lapjának első száma. Az MNSZ első kongresszusán (1945 május) Kurkó Gyárfást választották elnöknek. 1945 novemberében az MNSZ központi intézőbizottsága országos értekezletet tartott Marosvásárhelyen. Az ülésen részt vett Vasile Luca és Petru Groza miniszterelnök is. Az intézőbizottság nyilatkozatot fogadott el, amely kimondta: „Tudatában vagyunk annak, hogy az erdélyi nemzetiségi kérdés megoldása nem határkérdés, hanem a demokrácia megőrzésének, a nemzeti jogegyenlőség tényleges megvalósításának, a határok feloldásának kérdése. Nem helyeselhetünk semmiféle olyan törekvést akár magyar, akár román részről, amely a bécsi döntéshez hasonló módszerrel a nemzetközi reakció szolgálatában, Erdélyből újra háborús tűzfészket teremtene. Elismeréssel adózunk a Groza-kormánynak azért az erőfeszítéséért, amelyet politikai jogaink, anyanyelvű oktatásunk, gazdasági érdekvédelmünk biztosítására kifejtett. ” Ugyanakkor hitet tettek a román népi demokrácia mellett. A százak nyilatkozatát (az intézőbizottságnak száz tagja volt) a román kormányzat felhasználta a párizsi béketárgyalásokon. Gheorghe Tatarescu román külügyminiszter 1946. szeptember 2-án a magyar delegáció kérését, hogy 4000 négyzetkilométernyi területet – Arad, Nagyvárad és Szatmárnémeti városokkal – csatolják vissza Magyarországhoz, éppen a nyilatkozat alapján utasította vissza. Kifejtette, hogy a magyaroknak Romániában minden jogot biztosítanak, és a magyar kormány álláspontja „ellenkezik a romániai magyarok álláspontjával. ”Az MNSZ második kongresszusára 1946 júniusában kerül sor Székelyudvarhelyen. A felszólalók kritikus hangnemet ütöttek meg, kifogásolták az MNSZ kisebbségi statútum-tervezetét. A kongresszus mégis elfogadta a statútumot, és nem egyeztek bele a szociáldemokraták által javasolt magyar választási blokk létrehozásába sem. A zárónapon a sporttelepen a rendezvényt a helybeli polgárok, iparosok és a környékről származó földművesek szakították meg. A kongresszusi küldöttek egy része is ezekhez csatlakozott, követeléseik között szerepelt az önálló Erdély gondolata is. A vezetőség hívei azonban elkergették a tiltakozókat. Az elfogadott nemzetiségi statútumot beterjesztették a kormányhoz, de az válaszra sem méltatta. Ezzel szemben 1948-ban elkezdődtek a tisztogatások, amelyek eredményeképpen letartóztatták Kurkó Gyárfást, Méliusz Józsefet, Demeter Jánost, Csőgör Lajos rektort és másokat is. A Román Kommunista Párt vezetése szerint a szervezetbe “a magyar nacionalizmus fészkelte be magát. ”Az 1946 novemberi parlamenti választásokon a kommunista párt csalásokat követett el. Nemcsak a polgári pártoktól vettek el szavazatokat, hanem hűséges csatlósuktól, az MNSZ-től is. Végül az MNSZ részéről 29 képviselő jutott be a 414 fős testületbe. A helyhatósági választásokat elhalasztották, azt a kommunista rezsim teljes uralomra jutása után tartották meg. Az 1947 novemberében tartott kongresszuson leváltották elnöki tisztségéből Kurkó Gyárfást, az új elnök Kacsó Sándor lett. Ő vezette az MNSZ-t az utolsó kongresszuson is, ahol Kurkót végleg eltávolították a vezetésből, ellenben újra tiszteletbeli elnökké választották Sztálint és Ana Paukert. 1952-ben Kacsó Sándor is lemondott a tisztségről, utódja, és egyben az MNSZ utolsó elnöke Ottrok Ferenc lett. 1953-ban a szervezetet feloszlatták. /Magyar Népi Szövetség. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 17./
2009. március 18.
Hogyan tovább, RMDSZ? – teszik fel a kérdést az RMDSZ társult tagjaként működő Magyar Dolgozók Egyesületének tanácsosai, közel 20 éve a szövetség tagjai. Olyan hangok hallatszottak, hogy ennek a jövendő RMDSZ-kongresszusnak nincs tétje, mert nem lesz elnökválasztás. Valójában fontos a tevékenység irányának, a követendő célnak az újrafogalmazása. Az RMDSZ ellenzékbe került, nem kell többé egyik vagy másik párthoz alkalmazkodnia, hanem visszatérhet eredeti rendeltetéséhez, a romániai magyarság nemzeti érdekeinek a szolgálatához. Ehhez az RMDSZ-nek meg kell szabadulnia az elavult neoliberális dogmáktól. Az RMDSZ új gazdaság- és szociálpolitikájának meghatározásakor a kisjövedelműek, tehát a többség érdekeiből kell kiindulnia. Az RMDSZ programja szerint a szövetség alapvető célját „a magántulajdonra épülő piacgazdaság kiépítésében” jelöli meg. Ezt az egyesület tanácsosai ellenzik, a magántulajdon mellett állami és csoporttulajdonra is szükség van, szerintük szociális piacgazdaságra van szükség. Ugyancsak meg kell változtatni a preambulumban szereplő másik neoliberális elvárást: „Törekedni kell az állam központi és helyi gazdasági szerepvállalásának további csökkentésére”. /Nagy Károly, Neményi József Nándor, Péter György: Hogyan tovább, RMDSZ? = Szabadság (Kolozsvár), márc. 18./
